A mű értéke a gondolatiság

Ferencz S. Apor (háttérben az Őztörténet egy részlete)

– Miként szoktak egy ilyen díjat, mint a Barcsay-díj odaítélni?

– Képzőművészeti téren általában minden szakmai díjat meg kell pályázni, úgy tudom, hogy kivételt csak a legmagasabb állami kitüntetések képeznek, ahol a szakmai szervezetek szokták javasolni az illető díjra az alkotókat. Még a Munkácsy-díj esetében is a képzőművész kell megpályázza, és saját kérésre egy elismert szakmai szervezetet kell felterjessze elismerésre. Szóval az én esetemben pályázatról lévén szó, egy portfóliót nyújtottam be, és ez alapján választottak ki, több mint száz személy közül a két társammal (Bartus Ferenc és Varga József Zsolt – a szerk.) együtt.

– Hogyan fogadta az elismerést?

– A fiatal művészek körében ez egy nagyon rangos díjnak számít, mert olyan elsőrangú, elismert művészekből álló zsűri ítéli oda, mint Deim Pál vagy Balogh László. Ez egy nagyon erős szakmai visszajelzés számomra, amelynek csak örülni tudok, egy olyan elismerés, amely egy jóleső érzést nyújt és ad is a továbbiakban egy biztató motivációt. Igaz, hogy ki kellett érdemelni és rá kellett dolgozni eddig is, de úgy érzem, hogy miután az ember megkapja, azután kell igazán rászolgálni, még többet bizonyítani. 

– Úgy látom, hogy az utóbbi néhány évben inkább a festészet és grafika nyelvezetét használja kifejezőeszközként. Jelenleg milyen témák foglalkoztatják?

– Tematikailag továbbra is főképp ciklusokba, bizonyos témakörökbe csoportosítom munkáim gondolatiságát. Részleteket ragadok ki és átfogalmazom a képet, más kontextusba helyezvén a látványt. Természetesen nem csak a régi fotók foglalkoztatnak, hanem más témákat is viszek párhuzamosan.

A kifejezőeszközökkel kapcsolatosan meg szeretném jegyezni, szerintem mindegy, hogy a festészet, a szobrászat vagy éppen az installáció, avagy a modern multimédiás eszközök segítségével fogalmazza meg valaki a gondolatait, képzeteit, érzelmeit; a lényeg azon van, hogy mi a mondanivalója. Én úgy érzem, hogy minden műalkotás mögött kell legyen gondolatiság. Ha egy téma foglalkoztat általában, arra építek egy sorozatot. Legtöbbször legalább három-négy munkát készítek egy téma kapcsán, persze, ezeket külön-külön is ki lehet állítani, de úgy érzem, hogy sokszor egy több műből álló sorozatban sokkal erőteljesebben ki tudom bontani a mondanivalót.

Valószínű, hogy idén kiállítom a legújabb alkotásaimat, persze, ha összegyűl egy reprezentatívabb anyag. Nem szeretem azt a hozzáállást, hogy valaki elkészül egy-két munkával, és fut rögtön valamelyik galériába, hogy kiállítsa. Be kell érjen az anyag, kell legyen egy jó gerince, egy jó koncepciója, és akkor jobban közvetít, csak ilyen esetben érdemes közszemlére tárni.

Azt vallom, hogy legtöbbször ezek a témák nem légből kapottak. Nap mint nap impulzusok érik az embert, és főként a képzőművészek érzékenyebben szoktak reagálni ezekre. Természetesen vannak olyan alkotók is, akiket a táj szépsége ragad meg, és a benyomásaikat viszik vászonra, de én szeretem átfogalmazni, megkomponálni, interpretálni a témát. Mindig ütköztetem a látványt, a témát a saját szemléletemmel, és így szűröm le a végkövetkeztetést.

A jelenlegi, több részből álló munkámat (Őztörténet – a szerk.) például az ihlette, ami nemrégiben történt, hogy bizonyos gazdálkodók a rágcsálók ellen mérget szórtak szét több hektár területen, és ezáltal több száz őzet is megöltek. Felháborított az emberi felelőtlenség eme példája, az önzés, öncélúság...

– Hogy gondolja, itthon érdemes kiállítani, vagy meg kell mutatkozni máshol is?

– Egy mai művésznek mindenképp nyitni kell külföld felé. Ha csak Csíkszeredában állít ki valaki, akkor elszigetelődik, mivel csak egy nagyon szűk réteg ismerheti meg alkotásait.

Elefántcsonttoronyba zárkózni művészként értelmetlen. Ha Magyarországon vagy másutt nem állítottam volna ki, vagy nem vettem volna részt ottani művésztelepeken, nem kerültem volna be az ottani körökbe. Gondolom, hogy ezeket a kapcsolatokat mindenképp kamatoztatni lehet és kell is. 

A héten nyílt meg például Csíkszeredában a Pál Aukciós Ház és Galéria, ahol felkértek, hogy többek között én is legyek szakmai tanácsadó. Mindenképp szeretném az eddig kialakult kapcsolataimat kamatoztatni, anyaországi és más külföldi alkotókat elhozni, hogy a műkedvelő vagy műértő közönség a határon túli kortárs művészeti folyamatokba is betekintést nyerhessen. Más szemléleteket is meg kell mutatni, hisz ha csak a helyi művészeket, alkotókat propagálnánk – úgy gondolom –, a galéria egy-két éven belül elveszíteni rendeltetését. Próbáljuk a kortárs művészet minél szélesebb palettáját megmutatni, a kortárs tájértelmezésektől a különféle iparművészeti műfajokon keresztül az installációig. Továbbá a kiállításokra legtöbbször nemcsak a műértők, hanem általában laikusok is járnak. Őket is bátorítani próbáljuk, valószínűleg tárlatvezetéseken kapnak útmutatást, hogy jobban meg tudják érteni a kortárs művészetet.

Ferencz S. Apor 1975-ben született Csíkszeredában és jelenleg is itt él. 2001-ben végzett a Bukaresti Művészeti Egyetemen, szilikát szakon. Eltávolodva a kerámiától, 2002-től ékszereket tervez és készít. Tagja a budapesti Wamp Design-nak, a Caffart Egyesületnek és a Romániai Képzőművészek Szövetségének (UAPP). Ösztöndíjak: 2002–2010 – NKA ösztöndíj; 2003 és 2010 – Communitas alkotói ösztöndíj; 2006 – Budapest Galéria ösztöndíja; Hollósy Simon ösztöndíj (a NKÖM alkotói támogatása).

Válogatott kiállítások: 2002, 2005 – MAMÜ Galéria, Budapest; 2004 – Nemzetközi Kerámia Stúdió, Kecskemét; 2005 – Észt Iparművészeti Múzeum, Tallinn; Arka Gallery, Vilnius; Lett Iparművészeti Múzeum, Riga; 2008 – Vajda Lajos Stúdió, Szentendre.
Egyéni kiállítások: 2008 – Chinese Characters Kortárs Műtér, Budapest; „Tájreneszánsz”, Volksbank Galéria, Budapest; 2009 – Budapest Art Fair, Műcsarnok, Budapest; 2010 – Friss Galéria, Budapest; Prágai Magyar Kulturális Intézet; Magyar Festészet Napja, Olof Palme Ház, Budapest; Art Market Budapest; 2011 – Kínai Szépművészeti Múzeum, Peking.